Önarckép

Budácsik Attila - videó gyártás

Az én történetemben nincs tudatos váltás, nem született meg a gondolat, vagy vágy, hogy vállalkozó legyek. Egyszerűen csak reagáltam az életemet befolyásoló tényezőkre, eseményekre és igyekeztem mindig a megfelelő, racionális döntéseket meghozni, méghozzá intuíció alapon. Tudom, ez kicsit ellentmondásos is lehet.

14 év IT-ban

Rendszergazda, rendszerüzemeltető majd PL/SQL fejlesztő voltam, utóbbi 10 évig. 10 fős, majd 50 fős, végül 500 fős cégekben dolgozhattam. Kiváló mintákat kaptam az élettől a vállalkozások működésére szinte minden méretben, amelyeket most tudok alkalmazni. Azt gondolom ebben szerencsés vagyok, és ahogy Steve Jobs is mondta, sokszor csak utólag tudjuk összekötni a pontokat az életünkben. Mindig csináljuk azt, amire vágyunk, amit szeretünk, akkor is, ha nem mindig tűnik logikusnak, vagy látszólag nincs célja, csak a munkavégzés szeretete.

A jó minták mellett láttam rossz mintákat is, amiket el tudok talán kerülni, mert ismerem őket. Láttam kiváló vezetőket, sokat tanultam tőlük, bár akkor még nem volt értelme.

Az IT múlt miatt nem áll messze tőlem a digitalizáció a vállalkozásban, ami szintén előnyömre válik. A 11 hónapos Kft-m már fél éve működik úgy, hogy van benne pénzügy rendszer, QUiCK, ahol látom a pénzügyeimet, a kimenő és bejövő számláimat. Likviditás tervezéssel, ÁFA pozícióval segíti a további tervezési feladataimat. Nem utolsó sorban, össze van kötve a NAV, a szamlazz.hu, a könyvelőm és a bankom rendszereivel is, így mindig a legfrissebb információk birtokában dönthetek egy beszerzésről például.

Adminisztrációra pedig az Innonest-et használom. Itt állítok ki árajánlatot, amit ha elfogadtak munkalapot, ami ha elkészült akkor a számlát. Szintén össze van kötve a szamlazz.hu rendszerével adatkapcsolaton keresztül, így a számlázás tulajdonképpen a szamlazz.hu-val történik, ami szinkronizálódik a NAV-hoz, a könyvelőhöz és a QUiCK-be is.

Ezek lehetővé tették, hogy a Google Sheetseket elhagyhassam és sok időt spórolnak meg. Valamint kénytelen vagyok folyamatosan sablonizálni a folyamatokat, de közben meg kell őriznem a rugalmasságot is idő megtakarításával.

VIDEÓ GYÁRTÁS

A videó gyártás amikor belépett az életemben mint lehetőség, elképzelhetetlen volt számomra alkalmazotti viszonyban. Nagyon szerettem, hogy minden hónap végén jön a fizetés, ráadásul elég jól kerestem már akkor is. Amikor felmondtam, megbeszéltem a párommal is, hogy lesz anyagi visszaesés, de nem tudok mást ígérni, mint azt, hogy hiszek magamban, és hamarosan még jobb is lesz.

Egy Kft-m és egy EV-m van, és kicsit komplexebb a pénzmozgás, de a profitom összességében már jóval meghaladta a kényelmes alkalmazotti fizetésemet is. Persze a bevétel sokkal több, de számos költséggel is kell számolnom. Példa kedvéért:

Az Artlist a zenei licensz, a Frame.io pedig a munkák átadására és review-ra szolgál, a Motion Array az animációs templatekre, a többiről meséltem már.

Kihívások, nehézségek

Azt sosem gondoltam volna, hogy ennyi mindenre kell majd figyelni, és ennyi mindent meg kell tanulni amellett, hogy megtanulom a szakmát is. Most éppen a 3. film/videós tanfolyamot taposom, de tavaly például B2B Sales tanfolyamot is elvégeztem, és a BiB E-learning anyagából a "Pénzügyi tervezés és finanszírozás" tanfolyamot. Most tartok ott, hogy már látom, mennyi mindent kell még megtanulni a vállalkozásfejlesztés tekintetében. Emellett folyamatosan fejleszteni kell a szakmai képességeket is, és természetesen el kell végezni a munkát is.

Ha sok a munka az sem jó? Háát, de jó, viszont tervezni kell a növekedést is, ami megint egy új lépés lesz. De igen, ez is lehet probléma, amikor fél éve nem volt csak talán 2-3 pihenőnap, ami családlátogatást jelentett. Egy dolog sokat dolgozni, másik dolog okosan vezetni egy céget, ami hozza a profitot és szépen alakuljon a cash flow.

Összességében azt mondhatom, hogy nagyon szeretem a munkám, és a csapatépítés a következő nagy feladat. Ha esetleg valakit érdekel az operatőri munka, vágás vagy a gyártás szervezése, nyugodtan keressen meg 🙂

Build by PixelDesigns
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram